Kérlek, mutasd be kicsit azt a környezetet, amiben élsz, amit választottál magadnak, mert szerintem ez nagyon jellemző rád!
Húsz éve költöztünk ki Zsámbékra, a Nyakas-hegyre, az erdő alá a családommal. Mára felnőtt gyermekeink akkor voltak kisiskolások. Nagy kertünket benépesítettük állatokkal; két kutya, macska, kecske, baromfik. Láthattam, ahogy gyermekeim elindulnak egy különleges felfedező útra a természetben. Azóta még két gyermekünk született, számukra természetes ez a környezet. A zsámbékiak Romtemplomnak vagy Öregtemplomnak hívják a város fölé emelkedő premontrei templomromot. Mielőtt kiköltöztük, már nagy hatást gyakorolt rám is e hely szakralitása. Több szinten kapcsolódom azóta ehhez. A zsámbéki premontei iskolák mindegyikében tanítottam, és 2015-től a református óvodában dolgoztam művészetterapeutaként.
Eredeti végzettséged szerint képzőművész vagy. Hogyan jutottál el a képzőművészettől a művészetterápiáig?
A képzőművészetből ami fontos számomra, az az alkotás, az alkotó erő megőrzése, táplálása. A művészetterápia pedig az elsődleges dolog lett, különböző módokon. A gyerekekkel a Varázsjátékban, a felnőttekkel a Komplex művészeti terápiában és meseterápiában. Ezekhez kapcsolódik a Szimbólumterápia is, aminek most a sajátélmény részét végzem. Itt minden egyes képnél újra rácsodálkozom, hogy de hiszen ez itt van a Varázsjátékokban vagy a művészetterápiában. Ez egy olyan újabb eszköz, ami által nemcsak nagyobb elméleti háttérrel végezhetem a munkám, hanem saját önismereti utamon is járhatok. Az Autogén Tréninget is úgy gondoltam, hogy alkotással együtt alkalmazom, hiszen minden gyakorláshoz, minden „itt és most”-hoz kapcsolódik egy állapotkép, ami megjelenik bennünk. Ennek a képnek akkor már lehet adni egy felületet, egy megjelenési formát, hogy miután megalkottuk, rá lehessen nézni, lehessen róla beszélni. Egészen máshogy lehet dolgozni egy megvalósult képpel. Úgy gondolom, hogy ezeket a módszereket együtt fogom használni.
De nem feltétlenül csak a tanult módszereket használom, a sok év tapasztalat a művészeti eszközökben, módszerekben, a gyerekekkel végzett több tíz éves munka is benne van minden csoportos és egyéni terápiás folyamatban.
(Az alkalmazott módszerekről bővebben itt: https://lelkedotthona.hu/terapiaseszkoztar)
Hogyan táplálkozol a munkádban abból, ahol laksz, amilyen környezet vesz körül?
Azt vettem észre, elsősorban a fiatalokon, hogy nekik nagyon nagy szükségük van arra, hogy „itt és most”élményeik legyenek a tényleges természetben. Nekik a természetre hangolódáshoz szívesen beveszem magát a természetet, az erdőjárást, a patakátugrást, a hegymászást, akár a kecskefejést. Úgy érzem, hogy az anyatermészettel való élménykapcsolat szépen tud kapcsolódni a művészetterápiához, gyerekekkel is, és felnőttekkel is. Ez az, amit még nyaranta, táborszinten be tudok vonni ebbe a munkába.
És hogyan segíti az anyaságod a munkádat?
A sok-sok tapasztalattal, a sok megélt, megdolgozott helyzettel. Például úgy alakult az életem, hogy volt olyan, hogy egyszerre öt kamaszunk volt. Így könnyebben fogadok el tőlük is bármilyen élethelyzetet, élményt, érzést, történést, tehát nem új helyzetként ér, nem ismeretlen, nem idegen. Tudjuk, hogy a saját családban megélt élmény nem feltétlenül segíti a terápiás munkát, de ez a tapasztalat, úgy érzem, hogy igen. És akár a szülés, születés, várandósság is egy olyan rész a nőkkel folytatott művészetterápiában, amiben sokkal jobban rá tudok hangolódni a megéléseikre, mert ismerősebb helyzet. Nyilván, amit megélünk az anyaságban, azt hordozzuk, az velünk van. Amikor a legkisebb fiunk az óvodából ballagott, akkor megkérdezte valaki, hogy hány éve is született a legnagyobb gyerekem. Mondtam, hogy 24 éve, és akkor mondta, hogy „á, akkor te 24 éve vagy kisgyerekes anya”. Jé, tényleg. Erre sose gondoltam így. Ez a sokévnyi tapasztalat beépül a munkámba, úgy érzem. Ahogy a már 10 éve folytatott varázsjátékos tapasztalat is beépül.
Mesélj egy kicsit a Varázsjátékokról! Mi történik egy ilyen foglalkozáson?
Ennek a hivatalos neve – felnőtt nyelven: Szocioemocionális Pedagógiai Terápia. Ez a módszer lehetőséget nyújt a gyermekeknek érzelmi és szociális készségeik kibontakoztatására egy olyan biztonságot adó, elfogadó környezetben, amit a Varázsjátékok tere nyújt. Az egyes foglalkozásokon – legyen az egyéni vagy csoportos – egy mesei képre, egy szimbólumra építünk. Minden alkalommal meghívjuk a gyermekeket a játékba, ahol elképzeltetjük ezt a képet, és általában el is játsszuk. Óvodás korban a képzeleti munka még mozgáshoz kötött, tehát amikor eljátsszuk ezeket a képeket, akkor elevenebben, élénkebben jelennek meg. Ezért is rajzolunk a földön, hogy szabadon választhasson a gyermek testhelyzetet. Ha megfigyeljük őket a rajzolás vagy mesehallgatás közben, akkor nem egy mozdulatlan gyermeket fogunk látni, hanem egy kicsit ficergő, mozgó óvodást, vagy kisiskolást. Ez nem azért van, mert nem figyel, ellenkezőleg, ilyenkor a képzeleti munka eleven: elképzeli, s kissé lemozogja a hallottakat.
Nagyon fontos, hogy kerüljük a feladathelyzeteket, a megfelelési helyzetet, ami már óvodában is nagyon intenzív az iskolára való készülésben. Itt minden válasz jó, minden szín és forma pont arra a helyre kerül, ahová neki kell. Elsődleges, hogy a gyermek megélje azt az elfogadást, amiben elfogadhatóvá válnak először a saját érzései, a saját története, a saját képei. Azok az érzelmek is – a félelem, a harag, az irigység –, amiket nehezebben fogad el a környezet. Normál fejlődésű gyerekeknek segít abban, hogy akár a mindennapok eseményeit feldolgozzák, akár a nehezebb helyzeteket, így akiknél nagyobb nehézség van, nekik alkalmat ad a lelki munkára, hogy ezek feloldhatóvá váljanak. Egészen hamar lehet látni változást a szorongásos jeleket mutató gyerekeknél. A szorongásoldás nagyon intenzív ezekben a játékokban. Hamar megtörténik a rajzolási és mesélési, élménymegosztási kedv növekedése. Valamivel lassabban történik meg olyan gyerekekkel, akiknek az aktivitása nagyobb vagy nehezebb őket leültetni, az ADHD-sokkal vagy hiperaktív gyermekekkel lassabban történik változás. Sokszor nekik egyéniben javaslom elkezdeni, hogy megkaphassák a kitüntetett figyelmet, a teljes elfogadást, és megtapasztalják ennek a helyzetnek a jóságát, vagy akár a csend jóságát. Hogy aztán ezt csoportba továbbvihessék. Csoportban is egyénenként kapják meg ezt az elfogadást, a szép szavakat, és ezt fogják tudni továbbadni a társaik felé. Először magukban kell ennek a jónak megszületni, megerősödni, mert csak abból tudunk adni, amink van.
Milyen életkorig működik a Varázsjátékok?
Ha valakivel már óvodáskorban játszunk, akkor teljesen természetes lesz neki 13 évesen is egy ilyen helyzet. Tehát annyira eleven és használatban van a fantáziamunka, a képzeleti munka és a képei, hogy működik. De ha bemennék egy hetedikes osztályba, akkor máshogy, valami mozgásos vagy relaxációs játékkal kéne bevezetnem ezt, mert nekik nehezebb lenne fogni az adást.
Nagyon szép tapasztalataim vannak a szülőknek tartott alkalmakkal, felnőttként is szépen és mélyen tudjuk beleengedni magunkat ezekbe a képekbe. Nyaranta táborainkban Lelkes Katival használjuk a Varázsjátékokat is, és a meseterápiát is. Minden nap egy Varázsjátékokkal kezdünk, behozzuk a térbe az aznapi témánkat, és rendeződünk kívül-belül. Olyan csodálatos volt, ahogy a 10-12 éves nagyfiúk is reggel elhevernek, és meghallgatják, majd fölülnek, és megosztják, és már második nap nem röhögik ki a másikat. Nekem ez nagyon jó élmény volt, nagyon szép volt. Itt az segített, hogy a többség ismerte a helyzetet, és ők voltak a megtartó erő.
A Komplex Művészeti Terápia inkább szólhat a kamaszokhoz, ha gyerekekről van szó, tehát a kamaszokhoz ezen keresztül vagy a meséken keresztül vezet az út. És ezen keresztül pedig saját magukhoz. De előfordul, hogy belecsempészek egy kis Varázsjátékot, amikor már ismerik ezt a fajta helyzetet, és a magukra figyelést. Eleve hosszabb időt vesz igénybe egy komplex művészeti terápia vagy egy meseterápiás alkalom, az kétórás alkalom. A Varázsjátékok csoportban is 50 perc, tehát a figyelmi idő is rövidebb.
Hogyan épül fel egy ilyen művészetterápiás alkalom?
A Komplex Művészeti Terápia lényege, hogy a természet állapotaira, változásaira hangolódva lelki analógiákat keresünk, de oly módon, hogy ebben segít minket a vers, a zene, az asztalon elhelyezett dekorációk, és egy elméleti bevezető vagy meghívás.
Egy ráhangoló gyakorlat után relaxációban hallgatjuk meg a verset és a zenét, és azután alkotunk. Vagy van egy téma, egy hívószó, vagy a vers és a zene alatt megjelenő képekre alkotunk. Jó dolog, hogy itt is rátekinthetünk azokra a belső képekre, amelyekkel így még nem találkoztunk, és azokról így tudunk beszélni. Itt a címadás az, ami fontos, olyan módon, hogy az alkotó maga is, és a csoporttársak is reagálnak címadással. Később az alkotások vagy az alkotói folyamat által megjelent érzelmek is megjelennek a megosztásban.
Használunk sokféle művészeti technikát. Vizesalapú akvarelltől kezdve olaj-, porpasztell, agyag, montázs- és kollázstechnikát. Tehát az alkotói technikáknak széles skáláját.
Miben különbözik ettől a meseterápia?
A mesék olyan évezredek alatt csiszolódott történetek, amelyek a szimbólumrendszerükkel is megszólítanak bennünket. Utat is mutatnak, ilyen módon a megoldási módokat is gazdagíthatják. Olyan szimbólumrendszereket hordoznak, amelyekkel relaxációban találkozva el tudunk jutni a saját mélyebb rétegeinkhez is, és meg tudjuk szólítani a segítő szimbólumainkat, és azokat a képeinket, amikkel dolgoznunk kell. A Kincskereső Meseterápiában az adott életszakasz életfeladataira fókuszálva választjuk a mesét, és ezt dolgozzuk fel az alkotásokban. Itt is lényeges az elfogadó közeg. Olyan helyzetet teremteni, amiben minden válasz, minden érzelem megjelenhet, és ott helye van, hogy ezt az alkotó, a résztvevő is úgy élhesse meg, hogy az ő érzelmeinek, képeinek helye van itt.
A Kincskereső Meseterápia módszerével dolgozva, ha senkinek nem kényelmetlen, akkor most már bárányszőrön szoktuk hallgatni a mesét. Egyszer ott maradt a kamaszcsoportból, és úgy hívogatta az anyukákat, hogy rögtön letelepedtek rá.
Mit tervezel, milyen csoportok, milyen foglalkozások indulnak el itt, a Szakajtóban?
Egy gyermekcsoportot, egy Varázsjáték csoportot szeretnék indítani az iskolába készülő korosztálynak, az 5-6-7 éveseknek. Azt tudjuk, hogy a kognitív apparátus is úgy tud igazán biztonságban fejlődni, ha az érzelmi és a szociális bázis erős és biztos. Ezt lehet tapasztalni, akár felnőttkorban is, hogy ha valami miatt borzasztóan izgulunk, akkor nem jut eszünkbe a válasz, tehát ennyire egyszerűen is lehet rá gondolni. De amikor fejlődik a gyermek, és az iskoláskor közelébe ér, akkor nagyon fontos ezekre figyelni. Ennek a fejlesztő hatását is lehet érezni a Varázsjátékokban.
Emellett egy női- anyacsoportot szeretnék indítani. Részben azon gyermekek szüleinek felajánlva, akik járnak, de ettől függetlenül is. Ez egy olyan önismereti csoportos 12 alkalmas folyamat, amelyben az édesanyáknak a mindennapi feszültségek elengedésének lehetőségét és a feltöltődést ajánlom fel.
Ami nagyon izgalmas, és a vágyam, az az Autogén Tréning, alkotással. Ezt egyéni foglalkozásként indítom felnőtteknek szeptembertől a Szakajtóban. Az Autogén Tréning egy klinikailag igazolt módszer, hatékonyan működik alvászavarok esetében, vagy krónikus fejfájásnál, de használják a szívklinikán és az érrendszeri betegségeknek a gyógyításában is, tehát ez egy orvosilag elfogadott módszer, ami arról szól, hogy egy olyan autogén, tehát saját magam által gyakorolható módszert kapok, ami segít a saját gyógyító kapacitásaimat megmozdítani. Ebben, mivel belső munka, megint csak megjelennek a képek, amiknek szeretnék lehetőséget adni, hogy megfogalmazódhassanak.
Kinek javasolt a csoport, és kinek az egyéni?
Azoknak javaslom egyéni művészetterápiára, vagy Autogén Tréningre jelentkezni, akik olyan akut élethelyzetben vannak: gyász, kapcsolati nehézség, vagy olyan aktuális nehézség, amit a jelentkező úgy érez, még nem vinne csoportba.
Az anyacsoportot azoknak ajánlom, akik vágynak a saját időre, a feltöltődére, a belső erőforrások megtalálására, és emellett szeretnék a mindennapokat harmonikusabban megélni. A csoport nagyszerű terepet ad az elfogadottság, az „Oké vagyok”megélésére. Hogy Bagdy Emőkét idézzem: „ A művészetek nyelvén megszülető párbeszéd különlegesen mély találkozásokat tesz lehetővé, mert kötőanyaga az egymásra figyelő, egymásért közösséget vállaló szeretet.”
Miért gondoltál arra, hogy Zsámbék mellett itt, a Szakajtóban is indíts csoportokat?
Már amikor megtudtam, hogy ez a hely létrejön, akkor éreztem, hogy ez különleges lehetőség arra, hogy összejöjjenek művészetterápiával vagy hasonló társszakmával dolgozó szakemberek, és létrehozzunk egy olyan kis Szakajtót, amiben a munkánk élővé és táplálóvá válik, mint a kenyértészta a szakajtóban. Ebben mi, akik itt dolgoznak, lehetünk a kovász. A folyamat, pedig az itt zajló lelki munka akár egyénenként, akár csoportosan.
A személyes kapcsolat hozott ide, és a hasonló gondolkodásmód. Ez az, ami elsődleges. Ráadásul Zsámbékról könnyen elérhető, és amikor megismertem ezt a helyet, akkor láttam, hogy itt mindenre van tér. Van a csoportnak tér, és az egyéni foglalkozásra is. Úgy alakítottátok ki ezt a helyet, hogy ami a komplex művészetterápiában fontos, amit nem említettünk, hogy akár a tea meg a süti is itt lehessen, és az ecseteket is el lehessen mosni, erre is van lehetőség. Tehát ez a hely erre született.
Hol lehet megtalálni téged, hogyan lehet informálódni a csoportok indulásáról?
Természetesen a Szakajtó oldalán, valamint az én honlapomon: https://lelkedotthona.hu/
és FB-oldalamon: https://www.facebook.com/lelkedotthona
Jelentkezni pedig a quirinagnes@gmail.com címen tudnak az érdeklődők.
Ha távolabbra nézel, akkor mi az, ami a vágyad, amit még tanulnál, vagy szeretnél?
Fontos számomra, hogy én magam is legyek olyan csoportban, ahol a saját belső munkám is zajlik, és ahol töltődhetek. Ilyen most a sajátélménye a szimbólumterápiának, a másik pedig a természetes lókiképzés, amit tanulok. A lovakat szeretném beépíteni a nyári meseterápiás hétvégébe.
Milyen tapasztalatot szereztél az elmúlt években, ami segíti a munkádat, és nem lehet megtanulni a képzéseken vagy a tankönyvekből?
Számomra nagyon fontos, hogy ugyanolyan elfogadással és szeretettel fordulunk a szülők felé, mint gyermekeik felé. A szülőkkel való kapcsolat nem problémafókuszú, hanem igyekszünk megtalálni a gyermekben a jóságokat, és azokra építeni, onnan kiindulni. A szülő tudja a nehézséget, de arra felhívni újra és újra a figyelmét, nyomasztó. Általában ez szorongató, nehéz érzés, nyomás, amiből valahogyan szeretnénk kiszabadulni. Tehát valahonnan onnan jó indulni, ahol megtaláltuk az erőforrásokat, jóságokat. Ha már otthon megtalálják gyermekükkel azokat a pici időket, amikor jó együtt lenni, vagy a társakkal jó, akkor az a jóság tud ott növekedni, én így hiszem. A bizalom és megelőlegezett jóság nagyon fontos eleme a munkámnak, és nagyon fontos, hogy ezt kapják meg a gyerekek. Ki kell belőlük szeretni a jót. És lehet, hogy nem csak a gyerekekből.
Comments